2019. június 7., péntek

szuri beszerző körúton

Alig vártam a mai napot, hisz rendhagyó módon egyedül kocsikáztam fel Pestre, rám fért egy kis bmc-vel egybekötött kikapcsolódás. Egész más terveim voltak a mai napra 🙈
Sikerült 7-re felérnem, de már kint állt a sor vége a járdán. Mire elintéztem folyó ügyeimet, hihetetlen sokan lettek. Szerencsére gyorsan telt az idő, 2 ismerősömmel is összefutottam, így az ott töltött 4 óra nem is volt vészes 😂 leírni is szörnyű, néééégy óra....😱
Ennyi idő alatt még a Ben Hurt is meg tudtam volna nézni. A vicc amúgy az, hogy akik utánam jöttek, elém kerültek, mert a kartonom legalul volt...

4. ciklus napon voltam, menszi már elmúlik lassan. Az uh-n minden rendben volt. Indulhat a stimu! Megkaptam a szurikat, 150-es ló adag gonal-f és megy mától a gonapeptil. Szteroid most nem lesz, a pm gyogyót pedig emelem 75-re. 
Miután kiléptem 11-kor, elkezdődött a kálváriám.
Tudni kell, hogy apukám évekkel ezelőtt olyan kedves volt, hogy kaptam tőle egy ep kártyát. Sokszor vettem belőle tápszert, pelust, gyógyszereket. Mostanában nem használtuk, tartogattam a szurikra.
Viszont egy dologgal nem számoltam, mégpedig azzal, hogy mi van, ha nincs kártyalehúzó a patikában. Hát nem volt.... szîvás
Gondoltam berendelem az itthoni gyógyszertárba, de ez sem jött össze, mert 11-ig kell leadni a rendelést, csak keddre ért volna ide. Voltam a patikus barátnőmnél is, viszont ő csak 4-re tudta volna beszerezni a szurit. Így maradt a Déli Gyógyszertár. Már túl tettem magam azon, hogy ep kártyával fizesssek ( emlékeztem rá, hogy a miénkkel ők nem állnak szerződésben)
Szóval mentem kiváltani a szurikat és fizettem volna a bankkártyámmal. De valami hiba csúszott a gépezetbe. Sikertelen tranzakció többször egymás után. Kitaláltuk, hogy kimegyek az atm-hez és kiveszem kp-ban. Na ott történt egy nagy pofáraesés, merthogy a számlámon nem volt elég keret.
Néztem az sms-t, levonta végül a szurik árát a számlámról, de a gyógyszertárban nem jött ki a nyugta. Így a szurik ott maradtak, a pénzem meg valahol az éterben.
A hölgy nem igazán foglalkozott a problémámmal, elég undok módon viselkedett. Én meg pipa voltam és kezdtem kétségbeesni, mert már igencsak elmúlt dél és a szurit délelőtt be kellett volna adni. 
Hiába hivogattam az otp-t , elérhetetlenek voltak.
Végül úgy döntöttem, bemegyek egy fiókba és személyesen intézem. Szerencsére sikerrel jártam, a megmentőm, egy kedves lány , hosszan telefonálgatás után valahogy visszavarázsolta az összeget a számlámra és ki tudtam venni készpénzbe.

Hihetetlen, hogy megáll az élet bankkártya nélkül. A kfc-ben sem működött, nevetséges volt, ahogy mindenki számolgatja az aprópénzét és kérdezgetik mi mennyibe kerül 😀
Szóval ilyen kalandos , hosszú napom volt.
Legközelebb szerdán kell mennem tüszőkukkra, addig érlelem a kis tojáskáimat.

11 megjegyzés:

  1. Valami volt tegnap a bankkártyás fizetéssel, mert az Alleeban szinte sehol se lehetett így fizetni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Veszpremben is gebasz volt mindenhol, ugyh gondolom, a halozattal volt valami orszagosan.

      Törlés
    2. Ja, es mult heten az egyik OTP automata minden indok nelkul benyelte a ferjem bankkartyajat.

      Törlés
    3. Durva volt ez a nap, megáll az élet, ha nem lehet kártyával fizetni. A patikában is mindenki számolgatta, mennyi kp-ja van és mit tudnak venni abból 😂
      Egyszer nekem is benyelte a kártyám az atm. Ami azért volt kellemetlen, mert másnap indultunk USA-ba nászútra és azon a számlán volt minden pénzünk 😀 addig telefonálgattam, amíg kijöttek és kipecázták belőle.

      Törlés
  2. Ilyen kalandos indulásnak siker kell hogy legyen a vége!!!😜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bárcsak így lenne 😍
      Alíz ti hogy álltok? Lesz Fet? Vagy van már azóta pocaklakó?

      Törlés
    2. Egyenlőre sehogy magától nem jön a tesó sajnos😕Úgy gondoltam hogy megyünk nyaralni is meg minden és azt nyugiban szeretném tölteni a családdal!Ezért csak ősszel megyünk vissza a fagyi babáért aki remélem kiolvad és beköltözik 😀

      Törlés
    3. Jó döntés, a család az első 😀 legalább kipihenve mész érte és hipp-hopp megkapaszkodik.

      Törlés
  3. UHh, de jó, hogy megoldódott végül. Nekem Győrben akkor volt sikeres a lombik, amikor pont ilyen hajtépős sztoriba keveredtem :D Csak akkor a recepttel voltak bajok.
    Annyira jó, hogy kezditek. Mi nem tudom mikor, talán júli elején-közepén. Tényleg neked altatásban lesz a petesejt leszívás, vagy erről csak akkor kérdeznek, ha már látják, hogy mennyi van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy ezek a kalandos lombikok a sikeresek? 😀 mindjárt itt a július. Viszont a dokink talán augusztus elején lesz szabin, addigra tessék letudni.
      Remélem , hogy altatásban lesz, mert már most feszül a petefészkem a sok szuritól.
      Tuti rengeteg tüszőm lesz. Nem szeretnék ébren lenni, nem vagyok olyan vagány 😂

      Törlés
  4. Oh, bárcsak rendelkeznék a testem felett :D (Mondjuk egyszer egy pszichológus azt mondta, hogy menstruálni a világ legegyszerűbb dolga, eldöntöm, hogy mikor legyen, aztán kész. Aha, nekem ez valahogy sosem jött be)

    VálaszTörlés