2017. július 10., hétfő

ET+8

A hétvégén külön töltöttük G-vel, mindenki ment az őseihez látogatóba. Én is kiköltöztem a szülőházba és próbáltam elterelni a gondolataimat, néha jobban, néha kevésbé jól sikerült. Tünetem a nagy semmi volt. Se cici fájdalom, se mindjárt megjön érzés, semmi görcs... semmi. Azt hiszem elkönyveltem hogy megint nem sikerült :(
Vasárnap egy családi eszem-iszommal zártuk a hetet, amire a terhes sógornőm nagy pocakkal és G is megérkezett,így együtt volt a család. Hazafelé végig azon agyaltam a kocsiba, hogy pisilnem kell. Eddig kibírtam tesztelés nélkül, hisz a férjem az ország másik felében volt és megígértem hogy megvárom. Szerettem volna túl lenni ezen a lombikon is, mert jövő hétvégén megyünk horvátba és addigra jó lenne már nem menszizni.

Szóval este hazaértünk és kiböktem, hogy tesztelni akarok, G kicsit sem örült az ötletemnek, hisz szerinte korai, a hivatalos tesztig még 6 nap van.  Persze nem volt itthon semmi, csak amit a kaáliban adtak, azt is alig találtam meg, be volt dobva egy nagy kupac szórólap közé az uh képpel együtt....
Nincs ráírva még az érzékenysége sem. Feltúrtam a házat, nem volt másik teszt és már alig tudtam visszatartani a pipilést.
G is rábólintott, megígértem, hogy ha negatív nem sírok. Persze megint sírtam, mint a záporeső.....
folyt. köv. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése