2018. március 21., szerda

Szülős sztori

Szülős sztori
Péntek éjszaka elment a nyákdugóm, szerencsére már 3-4 óra alváson túl voltam :) jöttek a rendszeres de enyhe fájások is, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nyugisan fürödtem, hajat mostam, borotválkoztam  stb. Tudván hogy a dokim aznap reggeltől lesz csak ügyeletes, nem rohantunk, hagytam G-t is aludni. 4-re értünk be a kórházba. Felvettek aztán mehettünk a vajúdóba. Ott nst aztán beöntés 🙄 újra borotválás 😩 megnézett az ügyeletes dokinéni, 2-3 ujjnyi voltam. 5:30-kor már átmentünk a szülőszobára, nst és jöttek az igazi fájások. Fittnessz labdán egész elviselhető volt. Közben megjött a dokim is, nézett méhszájat és ahogy benyúlt, elfolyt a fincsi meleg magzatvíz. Így megúsztam a repesztést. Ekkor bekötöttek egy kis oxit is. A végére már 5 ujjnyi voltam, méhszáj eltűnt teljesen, azt ígérték hogy 10-11 körül szülünk. De nem történt semmi. Nyomtam felhúzott térdekkel, mikor jött a fájás, de a gyerek nem akart lentebb menni a szülőcsatornába, hiába erőlködtem😕 úgy hogy beilleszkedési rendellenesség miatt nem kínzott tovább a doki, ekkor már félpercenként jöttek a fájások, pedig az oxit lekapcsolták. Szóval fél12-kor úgy döntött az orvosom hogy császár. Nem akart kockáztatni. Azt mondta egy mérettel nagyobb a gyerek, mint kellene. Átvittek a műtőbe és megkaptam gerincbe az érzéstelenítőt, ami para volt, féltem hogy pont fájáskor adják be és mellészúrnak. Onnantól nem éreztem semmit, totál elzsibbadtam. A kilátást is eltakarták, egyedül azt éreztem mikor kivették Ricsit. Sajnos aranyóra így nem volt, apuci mellkasából kapott a picúr, én csak egy puszit nyomhattam rá, aztán már vitték is. Szóval 3950 grammal és 58 cm-rel megszületett ez a kis apróság épen, egészségesen.
The End


7 megjegyzés:

  1. Gratulálok mégegyszer!Remélem azért majd fogsz még jelentkezni és nem itt a vége!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Alíz 😘😘😘
      Nem tervezem abbahagyni a blogot. Ki tudja, lehet még megyünk hugicáért 😁🙂 viszont biztos kevesebb időm lesz majd írni innentől kezdve

      Törlés
  2. Akárhogyis de csak kijött és ez a lényeg. Gyors felépülést kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Ügyesek voltatok, minden értelemben!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, és Én is várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok, szép nagy baba :-)
    Minden jót kivánok!

    VálaszTörlés
  6. Tiszta szívemből gratulálok! :) Végre a ti történetetek is teljes lett!:)Mindegy a szülés módja, a lényeg, hogy egészséges babát tarthass a kezedben. :) Sok gyönyörű boldog órát kívánok nektek! :)

    VálaszTörlés