2016. április 29., péntek

ET+6

Nagyon mozgalmas és eseménydús volt ez a pár nap. A hét elején leginkább pihentem és tettem-vettem itthon a ház körül.
De sajnos tegnap már kénytelen voltam eleget tenni pedagógusi kötelezettségemnek és vendégül láttam otthonomban a ballagó osztályomat. Ezerrel ment a pucolás, vagdosás, bevásárlás, takarítás. A szerenád jól sikerült, de sajnos az este nem ért még véget. Kötelező jópofizás a városban, ahol minden iskola vezetősége, végzős tanárai, polgármester stb. vesz részt, mondanom sem kell hogy egy porcikám sem kívánta. Főleg az állófogadást követő fáklyás felvonulást, ahol végig attól rettegtem, hogy valamelyik idióta csatak részeg gyerek véletlenül meggyújtja a hajamat, vagy nekem jönnek és megnyomják a három kis tökmagot a pocakomban.

De szerencsére ennek is vége lett egyszer és sikeresen mehettem haza borozgatni.
Apropó borozgatás, a fele már a vérkeringésemet serkenti, remélem bírják a manócskáim az alkoholt :D

A mai nap maga volt a borzalom.
Délelőtt csavarogtam picit, fodrászhoz mentem, vettem 1200 Ft-ért 5 dl bio áfonyalevet  :) értek ahhoz hogy kell hülyeségre elszórni a pénzt.
Majd elkezdődött a készülődés a délutáni ballagásra.

Kedves olvasóim, ma nem zuhanyoztam hanem kádban fürödtem :) igen, kádban, teleengedtem és elmerültem a rengeteg vízben, jó sokáig lubickoltam és nagyon jól esett. Tudom hogy elvileg tiltólistás az ülőfürdő ilyenkor, de megnyugtatásképp mondom hogy a víz elég langyira sikeredett :) kénytelen voltam felpuhítani a bőrömet, mert ez a clexane egyre gyötrelmesebb és be akartam adni mindenképp még a ballagás előtt. Szerencsére már nem okoz újabb lila foltokat a hasamon, de nagyon döcögősen csúszik be.
A ballagás nagyon elhúzódott, szétfagytunk a hidegben....
A lurkók picit rosszalkodtak odabent, biztos nekik sem tetszett a templomi műsor, mert végig görcsölt a hasam, de csak egy hangyányit. De már szerencsére itthon vagyunk, begyújtottam a kis cserépkályhánkban, ropog a tűz, szürcsölöm a kis vörösboromat, nem is kell ennél több.
Szóval érzem vagy 2 napja hogy valami zajlik odabent, de még mindig elképzelhető hogy a stimut heverem ki azért vannak tünetek. Mindenesetre néha a 3x2 utróra még rádobok egy gratiszt, biztos ami biztos alapon.
Timike,Tomika,Tamika iparkodjatok mert lassan fel kell hogy töltsetek HCG-vel :)

2016. április 26., kedd

A beágyazódás

Még csak 5 napja volt a leszívás, a manócskáim lassan elérik a blasztociszta állapotot és kiszabadulnak ma-holnap a burkukból. Remélem jól érzik magukat odabent :)

Természetesen mindenkit foglalkoztat ilyenkor a gondolat, hogy mikor is kezdődik el az a pillanat, amikor a kis tökmagok Czeizel Endre szavaival élve,  mint egy forró vasgolyó a viasz lemezbe, befúrják magukat.

Egyébként van egy kedvenc videóm tőle, érdemes belekukkantani: http://www.videoklinika.hu/dr_czeizel_a_meddoseg_genetikai_oka_sejtbank/

Biztos ezzel is találkoztatok már a neten:


Ismerek olyan lányt, akinek már ET+3-nál halványan jelzett a teszt 5 napos blasztobabákkal,szóval ez sem mérvadó.

Az elmúlt pár nap többnyire pihenéssel telt, persze tettem-vettem itthon amit csak tudtam. Mostam, főztem, mosogattam,locsoltam :) valamiért nem tudok megülni a fenekemen.
Ma kell bevennem utoljára a szteroidot, gondolom azért, mert jön a beágyazódás, és amikor a kis pöttömkéim rácsatlakoznak a véráramra, már ne kapjanak belőle. A clexane-nal bajba leszek, mert el fog fogyni mire odakerülök hogy letelik a 14 nap. De majd kitalálok valamit :) Egyenlőre még van bőven.
Most még azt mondom hogy nem fogok ideje korán tesztelni, meg tudom állni, erős vagyok :D
de pár nap múlva úgy is változik az álláspontom erről.
Szóval a beágyazódást elősegítő tervem a következő:
1. Inni, inni, inni   -  sajnos tegnap is csak 3 liter vizet préseltem magamba, de volt mellette 2x leves, meg 1 nagy adag gyümölcsturmix. Az az érdekes hogy száraz a bőröm és ki van száradva a szám, pedig tényleg rengeteget próbálok inni. Kemény feladat az biztos.
2. Fehérjebevitel: a fehérjeporomat száműztem, mert feltételezésem szerint attól is ment a hasam, szóval inkább nem kísérletezgetek vele pont most. Ezért nyomatom a tonhalat és csirkét csirkével eszek. Érzem hogy alig tudok pisilni, nem tudom van-e összefüggés, lehet picit nagyobbak lettek a petefészkeim.
3. Piros színű kaják: eszek/iszok minden nap céklát, vagy epret, áfonyát, vörösbort, a lényeg hogy jól kihasson a vérkeringésemre.
4. Persze próbálok óvatosan mozogni is, sétálni amennyit lehet.


2016. április 23., szombat

A beültetés

Reggel a drága szüleim fuvaroztak fel az intézetbe, a szokottnál kevesebben voltak,hisz azért mégis csak szombat van. Minden ott dolgozó tüneményes volt :)
Mikor becsekkoltam, megkérdeztem a recepciós hölgyet, hogy meg van-e mind a 7 bébi és hogy akkor mennyi lesz fagyasztva. Annyit árult el, hogy 4 megy a fagyóba. Aztán a végén megsúgta hogy a cuki doki bácsi hármat tervez visszaültetni.

Majd kiugrottam a bőrömből a jó hír hallatán. Utána kiperkáltam a 195 ezer ft-ot, meg 25 ezret a fagyibabák albérletére és már hívtak is.
A konzin nem volt semmi érdekes, szteroidot már csak 3 napig kell szednem (mondanom se kell hogy tegnap porcióztam ki a hétre való napi 1,5-es adagot ) a Clexane-t is csak a pozi tesztig kell szúrnom. Mondtam a dokinak hogy reggel volt egy kis barna maszat mikor kijött az utró, de nem lényeg, a punkció maradéka még ez, hisz nem telt el 48 óra azóta.
A bébik nagyon szépek, a 7-ből ha jól rémlik 6 kapott 4A1 minősítést és 1 lett 4B1. Tudom hogy ez egyébként nem számít, meg még korai bármit is mondni rájuk, de a lényeg hogy szépen osztódnak, 4 sejtes stádiumba vannak, ahogy az a nagy könyvbe meg van írva.
Az ET zökkenőmentesen zajlott, megkukkoltam őket előtte a mikroszkópon,nyálkahártya 11 mm, a petefészkek meg 3-4 cm között vannak, szóval tök jó a helyzet.  30-40 perc pihi, dumcsi a lányokkal és már mehettem is haza. A roppant kedves hölgy az őrzőből olyat tesztet adott, ami garantáltan pozitív lesz :)
Útközben még rendőri felvezetést is kaptunk az alagúttól a Hősök teréig :D épp egy motoros felvonulás miatt takarították le az utat, úgy hogy extra gyorsan átsuhantunk a városon.
Itthon G fincsi grillezett kajával várt minket.
Úgyhogy minden szép és jó :)
Most felköltöztem az emeletre, hogy ne  kelljen a folyó ügyeim miatt lépcsőzni állandóan. Ki van készítve egy borosüveg mellém, mikor hazaértem már lenyomtam egy feles páleszt is :) szóval minden a legnagyobb rendben van.
Pihi és relax

2016. április 22., péntek

7-en vannak mint a gonoszok

Sikerült végre elérnem az intézetet, folyton foglalt volt vagy nem vették fel, már szétmart az ideg...
7 embrió termékenyült meg a 11 petesejtből, lehetett volna jobb is, de ennek is nagyon örülünk, ha mákunk van, marad fagyi is. Többet nem tudtam kihúzni a nőből, mert nem volt nála a kartonom,csak ennyit látott :( Pedig nagyon kíváncsi lettem volna a részletekre.
Holnap 10-re kell menni a dokibácsihoz, akkor lesz a beültetés :)
Már nagyon várom hogy teljes legyen a családunk.

2016. április 21., csütörtök

A punkció

Elég korán felértünk az intézetbe, leadtuk a papírokat, megkaptam a kartonomat és szokás szerint belekukkantottam, még mielőtt átsétáltunk a másik épületbe. Pontosan 12 tüsző volt benne feljegyezve, nagyjából azonos mérettel.
Kb. 1 órát csücsültem bent az őrzőben a kis rózsaszín hálóingemben és a tigrises kabala zoknimban :)

Csak 7 punkció volt előjegyezve mára, én voltam a negyedik a sorban. Jó társaságban gyorsan telik az idő, de egyre izgatottabb voltam hogy mikor kerülök végre sorra.
Aztán hirtelen 9:30 lett és engem szólítottak.
Betopogtam a műtőbe, az anesztes nőci sikeresen vénát talált, és még meg se érkezett a doki én már az igazak álmát aludtam. Mikor felébresztettek már is mondták a jó hírt, 11 sejtecském lett. Végül nem kérdeztem meg, hogy a 12. tüsző üres volt-e vagy valóban eldurrant, de ez már nem érdekes. Találkoztam az ex dokimmal is még az őrzőben, az utánam következő lányok mind hozzá tartoztak, kicsit kellemetlen volt a szitu, nem tudtam hirtelen hova nézzek, nehogy felismerjen. Így inkább lehajtott fejjel kekszet majszoltam.
Próbáltam minél jobban kipihenni magam fent, mert úgy alakult hogy ma nekem kellett hazavezetni.
Miután elengedtek jött még egy utolsó konzultáció újdonsült dokinkkal :)
Utrogestan lesz a progim, meg mellette szedem a napi 3 szem duphastont is holnaptól. Antibiotikumot végül nem fogok szedni, Clexane, Prednisolon marad, azt hiszem ennyi :)
Sok-sok mozgást és folyadékot javasolt és holnaptól lehet piáláni is (nyomatom újra a vörösbort és lehet még egy kis páleszt is hozzácsapok :D
Holnap dél körül kell telózni hogy hogy sikerült a mai randevú.
Izgalmas este lesz az egyszer biztos!

2016. április 20., szerda

Már csak egyet kell aludni

Tegnap nagyon bolond napom volt, mindent el kellett rendeznem a suliban, mert mától táppénzen vagyok. Ennek tetejében telis-tele voltam órákkal, reggeltől folyamatosan fel-le szaladgáltam a lépcsőn. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy eldurranhatott az egyik tüsző a nagy rohanásban, mert volt a tisztaságin egy tojcsisnyákos körömhegynyi véres paca.  Persze az is lehet hogy elpattant egy hajszálér odabent,azóta szerencsére semmi. Na majd holnap kiderül. Mindenesetre nagyon érzékeny vagyok, 4 napja vágtam el az ujjam és még mindig nem gyógyult be rendesen, gondolom a Clexane okozza. Mostantól ülök a kis fenekemen és pihenek :) A cickóm is kezd fájni végreeeee

Este 22:30-kor beadtuk a repesztőt, holnap már nem fogom beszedni a szteroidot és este már nincs kaja  sem :) szerintem a clexane-t se adom be reggel, túléljük ha kimarad.
6:30-kor startolunk, délután pedig jövök a hírekkel, nagyon remélem hogy kétjegyű számot mondanak majd mikor felébredek az altatásból.

2016. április 18., hétfő

Tüszőkukk

Ma reggel kellett menni az első ultrahangra, próbáltunk szokás szerint korán 5:30-kor indulni, hogy elkerüljük a dugót. Már 6:40-kor begurult a kicsi-kocsim az üres parkolóba. Csak egy fiatal pár volt előttünk, akik ott fagyoskodtak a bejárati ajtó előtt. Pár perc múlva befutott két asszisztens csaj is, de bármilyen tündéri boci szemekkel néztünk, nem engedtek be még minket a váróterembe. Sajnos a szabály az szabály, 7:15-kor nyitják ki az ajtókat. Mire 7 óra lett, már jócskán voltunk a sorban, befutott K doki is. Végre betereltek minket :) a kedves hölgy rápillantott a leleteimre és közölte hogy bizony 1-2 leletem lejárt, ami kötelező nekem is meg a férjemnek is, ha ez nincs meg, akkor nem lesz leszívás. Teljes kétségbeesés következett a részemről, nem tudtam hogy most kiröhögjem-e, vagy kezdjek el sírni. Hiába mondtam hogy de hát már nyakig benne vagyunk a stimulációba, a héten punkció lesz, ráadásul ez fizetős lombik.... Ez a hiányzó "lejárt" vizsgálat egyébként vagy 3-5 hét mire elkészül,szóval nem tudom mit magyarázott. Miért nem figyelmeztetett időben hogy így nem lehet belevágni. Kitomboltam magam picit, aztán szólítottak, következett az uh.
Kicsit feszült voltam, a doki bácsi egyből látta és kipanaszkodtam magam neki :)
Titkon sejtettem hogy mi lesz a reakciója, és jók a megérzéseim, nem foglalkozunk a leletekkel, innen már nincs visszatáncolás.
Jöhetett a tüszőkukkolás, álmomban sem mertem remélni hogy ilyen sok tüszőm lesz ilyen minimális szuritól. Mikor mondta a méreteket meg a darabszámokat, azt hittem lefordulok az asztalról :)
A jobb oldalon volt legalább 7 db (volt közte egy 20 mm-es is, de a többség 16-18 mm körüli)
A másik oldalon is voltak szép számmal, 5-6 biztos. A nyálkahártya szerintem 8,5 mm volt, arra még kicsit rá kell gyúrni. Ittam ma már céklalevet, vörösbort, megemeltem az E vitamin adagomat is. És iszok mint a gödény :) vesztemre a lenti fürdőszoba szét van verve, így az emeletre kell rohangálni minden folyó ügyem miatt.
Csütörtökön lesz a leszívás :) már nagyon várom, mert kezdek kigömbölyödni. És ha minden jól megy akkor szombaton kapom vissza a kis manócskákat.
Szóval így telt a nap :)



Még megosztanék veletek egy pár infót. Hogy mekkora különbség van doki és doki és stimu és stimu között.
Az előző orvosom felírt egy 900 -as gonal-f-et (maradt benne 50 NE) lett tőle sok 10-12 mm-es tüszőm a 7. gonalos napon, aztán megvetetett velem egy 300-as tollat,amiből csak 125-t kellett beadni, megint kimaradt 175 NE,ami ment a kukába, elég drága gyógyszerről van szó.
Most két 300-as van bennem (675 NE) és ugyanúgy a 7. napon volt egy csomó 16-18 mm-es tüszőm. Hogy is van ez? És nem kellett 300-as tollat vásárolnom hogy az utolsó adagot is beadjam, hanem csináltunk egy költséghatékony trükköt :)
112,5 NE volt a cél. Vettem 2 db 75 NE-s gonal-f szurit (ez kutyulós por+ víz fecskendőkkel)
Az egyik dobozból kivettem a felszívótűt, belenyomtam a porba, összekutyultam, visszaszívtam az oldatot,belefecskendeztem a másik porba az oldatot, visszaszívtam és megkaptam 150 NE gonal-f-et. Viszont nekem 112,5 kellett csak, így kerestem a kocsiba egy filcet, bejelöltem az egységeket a fecskendőn (mert nem volt rajta az se) és így a negyedét kispricceltem , ami maradt beadtam. És ezt így fele annyiból megúsztam, mintha tollat veszünk.
Nagyon tetszik nekem ez a szemlélet amit a doki képvisel,nem nyúzza le az ember bőrét, tényleg én vagyok neki az első, a legfontosabb,  roppant szimpatikus és mosolyogva, boldogan jöttem ki az irodájából.
Progeszteronról annyit mondott,hogy szedjem össze mi maradt meg az előző 4 lombikból, és majd legközelebb kitaláljuk mit írjon fel, kipótoljuk amink van. Közben ma mikor hazaértem megjött a postás is, hozta a kis Utrogestan csomagot amit egy kedves lány ajánlott föl nekem, szóval drága druszám, még egyszer köszönöm, remélem szerencsét fog hozni :)

2016. április 15., péntek

Beázás

Mozgalmasan teltek az elmúlt napok. A vacsi jól sikerült, attól eltekintve hogy történt aznap egy kis vis maior eset. A nappalink fala teljesen átázott egy jó méter hosszan és sajnos elég magasan.... Kihívtuk másnap a vízvezeték szerelőt, bekukkantottak a csap alá, de nem találtak semmit, ezért mentek tovább a zuhanytálca felé, szét kellett verni az aljazatbetont is hogy be tudjanak nézni... Hát mondhatom hogy soha jobbkor :( szét van bontva már az egész fürdőszoba, úgy hogy a lombik kellős közepén a nyakamba szakadt még egy komplett fürdőszoba felújítás is :D

Azóta már így állunk :)


Nem fogok unatkozni az egyszer biztos, időm se lesz azon agyalni hogy szurkálódik-e valaki majd odabent vagy sem :)
Egy biztos, most mégsem lesz bejárati ajtónk :(

Közben elkezdtem a Klion D kúpot is nyomatni....hát nagyon vegyesek az érzelmeim. Szokásomhoz híven nem olvastam el a betegtájékoztatót és anélkül hogy benedvesítettem volna, próbáltam feltolni. Gondolhatjátok, hogy nem volt kellemes érzés.... Rettentően csípett, mert rózsaszín folyásom is volt tőle. De lehet hogy még a menszi maradékát mosta ki, fogalmam sincs. Szerencsére azóta nincs ilyen probléma, max a kellemetlen trutymó amivel járnak ezek a kúpok.
Ma szúrtam először Clexane-t is, nem fog a kedvenceim közé tartozni, praktikus hogy nem nekem kell összekutyulni,felszívni, de valahogy nem volt jó érzés beadni, szerintem picit vastag a tűje.  Na meg utána viszketett és megdagadt a helye. De én erőltettem szóval kénytelen leszek kibírni :)

Képzeljétek, kapok ajándékba 4 doboz utrogestant :) nagyon megörültem neki mikor egy leányzó felajánlotta, főleg hogy most egy rakás pénz megy el a fürdőszobára, jól jön minden segítség. Remélem a szerencséjét is átadja vele, mert neki sikerült és az anyatejével lett átitatva a dobozka, szóval jövőhéten várom a postás bácsit :)

Szép napsugaras hétvégét mindenkinek!

2016. április 12., kedd

Évforduló

Ma van a 3. hivatalos házassági évfordulónk, azért írom ezt, mert nekünk két esküvőnk volt. Az egyik a polgármesteri hivatalban, szűk családi körben, pont ma 3 éve, a másik pedig egy kamu esküvő, kamu szertartás volt közel 150 fővel, nyáron :) a lagzi. Szóval mindig duplán ünneplünk.
Nem tudom hogy hova megyünk, de tuti beülünk valahova vacsizni.

Rá kell még hangolódnom ezekre a reggelekre, nem egyszerű beosztani az időmet (meg még blogot is írni ) zuhany, szurik, bogyók időzítve, locsolás, fehérjeturmix, szendvicsgyártás.... legközelebb már tuti 5:30-kor kelek....
Kitaláltam, hogy ma szúrás előtt fogok tusolni, mert nem szeretném hogy a bőröm megint olyan legyen, mint a roppanós virsli, mikor beadom a suprefactot. És be is jött :) A zuhanyzástól olyan klasszul felpuhultam, hogy belecsusszant a tű, zéró fájdalommal. Van aki jégkockával hűti, de nekem az macerás no meg hideg.
Ja és még valami. K doki azt mondta szúrjak gonal-f-ből 112,5-et 6x. Erre kaptam két 300-as tűt. Matek tanár lévén, erősen kételkedtem benne, hogy ki fog jönni 600 egységből 675 :)
De ma rájöttem a turpisságra, mikor olvastam a használati útmutatót.
Túl van töltve a toll, de azért van túl töltve, mert írja az első használat előtt a légtelenítést amit úgy végzünk, hogy a legkisebb egységre fel kell tekerni és tökig kinyomni. Na nekem ezt nem szabad és így költséghatékonyak maradunk, benne marad pont az a pici ami kell, nem pazaroljuk a drága szurit :)

2016. április 11., hétfő

Elkezdődött :)

Ma beadtam az első Suprefactomat és bevettem a szteroidot is, elég elrettentő amiket ír a betegtájékoztató, de nincs mit tenni, ezt is ki kell próbálnom a sikerért.
A Gonal-f-et csak holnaptól kell majd adni, illetve ha lement a suprefact, felváltja a Clexane.
A stimu alatt fogok inni napi 1 adag fehérjeport, és ha nem felejtem el, minden este 1 dl vörösbort. Rengeteg víz és gyümölcs, nagyon nehéz lesz odafigyelni rá a melóban, de muszáj :)

Kedves olvasó, ha te is közénk tartozol és lombikos sorstárs vagy, akkor ha időd engedi töltsd ki a lombikos kérdőívemet
Az eddigi válaszok itt találhatók

2016. április 8., péntek

Végre péntek

Rettenetesen vacak egy hetem volt, iszonyat nagy hajtás van a suliban, fullon voltam órákkal, szinte minden napra jutott vagy 6-7 belőlük, plusz ha lyukasom lett volna, akkor mehettem helyettesíteni. Értekezlet, fogadóóra, fotózás,szinte mindenből kijutott a héten.


Mivel nyakunkon az érettségi, a melóból hazaérvén már az ajtóban álltak a tanítványok, belőlük is van hogy napi 2 jut. Így bátran kijelenthetem, hogy nem unatkozom :)
De legalább a suska jól jön majd a lombikhoz. 
Apropó suska :) nem tudom írtam-e, de megérkezett a visszaigénylésem a laktózérzékenység miatt.
Holnap megyünk a construmára bejárati ajtót nézni, elszórjuk amilyen gyorsan csak lehet :)  A mostani lombikra már félre van téve a pénz, egyébként arra költöttük volna.

Szóval a helyzet a következő, szerdán vettem be az  utolsó szem Marvelont, ma van péntek, és elkezdtem dél körül barnázni. Kicsit megijedtem, hogy alig telt el 50 óra az utolsó szem fogamzásgátló beszedése óta és meg is jött. Elég furi hogy ilyen hamar megjött,de szerencsére még mindig nem piros :) aminek örülök, mert így már tuti a holnapi napot fogom számolni a ciklus első napjának.
Kedves olvasóim, örömmel jelentem be, hogy a srácok 9 hónap múlva megszületnek, a visszaszámlálás elindult.
Hétfőn kezdem az első szurit, Suprefact lesz a reggeli és még egyéb finomságok.

2016. március 29., kedd

Turbósítsunk picit fehérjeporral

Ma gondoltam beszerzek még néhány fontos kelléket a stimuláció előtt. Mindig azt harsogják a különböző fórumokon, meg az intézetekben is, hogy fontos a megfelelő fehérje bevitel.
Az eddigi lombikjaim során tömtem magamba a sok fehérjét, legfőképp tejtermékeket (túró,tejföl,sajtok,madártej) csak közben kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok. Olajat öntöttünk a tűzre. Szóval lőttek a tej alapú fehérjebevitelnek.

Eddig is előnyben részesítettem a halat: van a helyi piacon egy isteni Halas, nagyon fincsi ropogós náluk a hekk, de  a LIDL sajátmárkás tonhalkonzerve is nyerő, ár-érték arányban a legeslegjobb a piacon és telis tele van fehérjével, 1 dobozban (150 g) 40 gramm fehérje van, ami valljuk be nem is olyan rossz.
Persze nem lehet mindig csak halat enni, ezért is gondoltam rá,hogy a hiányzó fehérjét porból viszem majd be.
Természetesen csakis és kizárólag laktózmentes por jöhetett számításba. Hosszas utánaolvasás után esett a választásom a BioTech ISO Whey ZERO-ra. Ez nem csak laktóz-, de cukormentes is.



Múlthéten elmentem a helyi gyurmaboltba és vettem kóstolót 3 ízben, amit hétvégén G-vel fel is avattunk. Banán, eper, csoki - ezekre esett a választásunk.
Sajnos a csokisból már nem volt készleten, így maradt a másik két gyümis. Magában is iható, de szerintem majd belekutyulom a reggeli turmixomba. A csokissal az volt a tervem,hogy megy a tejeskávéba, de így legalább a lombik alatt lemondok a kávémról is.
Mázli hogy ma még akciósan (2990 HUF) meg tudtam venni fél kg-os kiszerelésben :)  1 ilyen zacsi 20 adag,igaz itt egy adagban csupán 21 gramm tiszta fehérje van, szóval napi kettőt legalább meg kellene inni belőle, így kb 300 HUF-ból meg van a napi bónusz fehérjebevitel (persze + ilyen-olyan husik, hüvelyesek stb. is kellenek még, ez csak a gratis)

Amit még mindenképp ki fogok próbálni hosszú távon, az a cékla. Tuti segít majd, hogy sok szép petesejtem legyen, vastag endometriumom, és szerintem a beágyazódásnál is ad egy plusz löketet.
Sokat olvastam már a vérképző hatásáról, nagyon egészséges zöldség, csak macera elkészíteni. Ma vettem egy üveg bio céklalevet,egész fincsi az íze, de az ára horror..... ráadásul hozzáadott cukor is van benne. Sajnos nincs itthon gyümölcscentrifugám, pedig azzal lenne az igazi. Így marad a nyers verzió.


2016. március 25., péntek

Marvelon

Tiszta dinka vagyok....
Tegnap pörgős napom volt,tavaszi szünet van, ezért szabin vagyok :)
ami annyit tesz hogy tanítvány, takarítás, mosás a program. Kitaláltuk a tanci barátnőkkel hogy tartunk egy csajos teadélutánt, de végül ivászat, hambizás és mozi lett belőle.


Lehet az volt a baj, hogy délután 2-kor még a kávénkba is piát kevertünk :D
Lényeg a lényeg este 9-kor mikor hazaértünk észrevettem,hogy bizony a reggeli fogamzásgátlót meg a pajzsmirigy gyógyszert elfelejtettem bevenni (azt hiszem....) de utánaszámoltam és tényleg kimaradt.

.4 Mi a teendő, ha...
...elfelejtette bevenni a tablettákat
- Ha a tabletta bevételével kevesebb, mint 12 órát késik, a fogamzásgátló hatás fennmarad. A tablettát azonnal vegye be, amint eszébe jut, majd szedje tovább a következő tablettákat a szokott időben.
- Ha több mint 12 órát késik a tabletta bevételével, a fogamzásgátló hatás csökkenhet. Minél több egymást követő tablettát hagyott ki, annál nagyobb a kockázata annak, hogy csökken a fogamzásgátló hatás. Különösen nagy a teherbeesés kockázata, ha a csomag elején vagy végén hagyja ki a tablettákat. 

Ez volt a 4. fogitabis nap, jó hülye felelőtlen vagyok hogy nem figyeltem oda, pedig külön rekesze van a ládikában. Remélem nem nagy gond
Na mindegy, szerintem beállítom a telefonomon hogy csörögjön, mert ez így nem túl jó.

2016. március 23., szerda

Kis bevásárlás

Ma kiderült hogy nem tudok latinul :)
Felhívtam az intézetet, hogy írjanak be április 18-ra ultrahangra, aztán közöltem a Gonal-f-es problémámat. A hölgy kedves volt és megnézte a gépben, természetesen a recepten 2 doboz 300-as van kiírva, csak fogalmam sem volt mit kell rajta nézni. Sűrű elnézéseket kértem, most már legalább tudom hogy no duas (II) azt jelenti kér darab. A dokinak is írtam egy bocsi üzit és hogy minden oké :D
Elmentem a helyi kedvenc gyógyszertáramba is, hogy időben itt legyen majd minden bogyó,szuri,kúp stb..
Egy-két dolgot még rendelni kell, ezért csak jövőhéten lesz teljes a paletta. De így nyugodt vagyok, hisz ráérünk még nagyon.

Emlékszem a legelső stimum rettenetes izgalommal járt, mert nem számítottunk rá hogy a kisvárosi gyógyszertár nincs felkészülve a meddőséggel küzdő párokra. Izgultunk is hogy vajon be tudnak-e szerezni mindent, megérkezik-e időben. Másodjára már rutinosabbak voltunk, BP-en a Déli Pu-nál vásároltunk, ott aztán nagy a kínálat. Annyi a hátránya, hogy ott nem tudtunk egészségpénztárkártyával fizetni.

2016. március 21., hétfő

Kezdünk

Ma 3:40-kor felébredtem ééééés végre megjött.
Kicsit kómás leszek így ma, mert nem tudtam visszafeküdni, de kit érdekel.
Kezdüüüüünk sálláááláááálááááláááá

17 napig fogom csak szedni így a Marvelont, aztán 5 napra rá kezdjük a szurikat
Ma felhívom az intézetet és lefixálom az első uh időpontot.
Tegnap észrevettem hogy csak 1 gonal-f 300-as receptet kaptam a dokitól pedig 2-t kellett volna kiírnia. Szóval lesz még egy kanyar hogy ezt felhajtsam

2016. március 19., szombat

Megbolondult ciklus

Nagyon lassan történnek a dolgok, ma vagyok a 26. ciklusnapon és menszi sehol, a hőm visszamászott az egekbe.... kicsit kezdek izgulni hogy mi van :) Már nyomtam reggel egy avivát, hátha az meghozza és kezdhetem végre a Marvelont. Apával összebújtunk, hátha az segít, de semmi :D ilyen az én formám....
Lombik óta lerövidültek a 28 napos ciklusaim, nem tudom mi okból, de amikor nem volt beülti és nem kavart be a progeszteron, 24,25,23,26,24 össze-vissza jött meg. Lehet kezd visszaállni a szervezetem a régi 27-28 naposra? De pont most??? :)  jajj nekem.
Egyébként ez már lassan Murphy-törvényébe is beillene, hogy 2 éve minden hónapba csinálok LH-tesztet,de pont most valahogy kimaradt, elfogyott ami volt és nem akartam már megint beruházni rá, szóval lövésem sincs mikor volt az ovum hogy utána tudjak számolni.
Na mindegy,  várakozás lesz ezerrel :)

Ma van a 27. cn és még mindig nem jött meg , most már tényleg kezdek picit aggódni, ha ma sem kezdhetem el a marvelont, csúszik az egész leszívás a következő hétre és be fog kavarni az osztályozó értekezletbe/szerenádba és a ballagásba :(

2016. március 11., péntek

Az első konzultáció az új dokinknál

Tegnap végre eljött a nagy nap :)
már korán elindultunk a fővárosba, 10-re volt időpontunk az andrológiára. Az én drága férjem ismét mintát adott, immáron hatodjára. Ez a legszuperebb andrológia Budapesten, nagyon gyorsan elkészülnek és pontos az eredmény. Az SPG nem nagyon változott, a morfológiánk 4%-ról 5%-ra nőtt, így már OAT helyett csak OA vagyunk :)

A mennyiség 1,7-ről 1,8 millió/ml lett, a jól mozgó spermiumok száma egész szépen megnőtt, eddig 20% volt, most már 28%-kal büszkélkedhetünk. Szóval összességében nincs semmi változás, hiába tömi a drágám magát mindenféle vitaminokkal, itt nem lesz spontán csoda baba, reménytelen.
Annak viszont nagyon örültünk, hogy nem romlott a spermakép  :) szóval jöhet a következő lombik.

Miután végeztünk elindultunk fel a hegyre, átszeltük a várost. Elég korán odaértünk az intézethez, így gondoltuk beülünk ebédelni a konzi előtt, de minden zárva volt még.... szóval a kocsiban ütöttük el az időt.
Az intézetbe érve bejelentkeztünk, leadtuk az extra friss leleteket, és vártuk hogy szólítsanak, Szerencsére a kartonomat sikerült előkotorniuk a másik épületből. Nem kellett sokat várnunk, mehettünk is az I. elemeltre, folyosó vége :) Mire felértünk, az ajtó előtt várt minket K doki. Mosolygott, kezet nyújtott, majd bemutatkozott. Már első látásra roppant szimpatikus fazon. Beinvitált minket az irodájába, ami egy hatalmas, tágas, fényes királyi lakosztály :D aki járt már itt korábban, az biztos tudja hogy ez a régi váróterem volt az új épületben. Nagyon szépen átalakították, úgy vélem méltó rá, és kiérdemelte a doki hogy ilyen klassz haciendája legyen.
Leültünk és átbogarászta a leleteinket, majd közölte hogy könyörtelen lesz, hallgassam végig.
Szíven ütött az első mondata: Miszerint nagy a baj, az a helyzet, hogy volt 4 beültetésem, fiatalok vagyunk, elvileg nincs nálam probléma, szóval már réges-régen terhes kellene hogy legyen.  Picit elmosolyodtam, hiszen ezt mi is így gondoljuk, és ezért is vagyunk itt. Közölte hogy ő azért van, hogy gyereket csináljon nekünk, ez kicsit viccesen hangzik, de szerintem szívét - lelkét beleteszi és a munkájának él. Aztán jöttek az ötletek:
Csináltassak mycoplasma és chlamydia pneumoniae-t, azt se tudom mi fán terem, de persze lehet róla szó. Szeretne majd kérni (persze nem kötelező) PAI-1 vizsgálatot is. Na erről fogalmam se volt micsoda. Lementünk később a Géndiagnosztikába, legnagyobb meglepetésemre ők se hallottak róla. Azóta kiderült hogy a Synlab végez ilyet, hematológiai történés.... na majd meglátjuk :)
Folytatta az ötleteit... na a következő elmélete nagyon nem tetszett, húztam is a szám rendesen.
Elképzelhető, hogy endometrózisom van és azért nem tapad meg az embrió. Na de mitől is lehetne? Hát attól, hogy volt egy fölösleges méhsövény műtétem (ami nagy lehúzás volt 150 ezerért....) azóta is szidom magam, mi a csudának hagytam hogy rávegyen a doki. Szóval elképzelhető, hogy a műtét során bent maradt egy darabka cafat, ami önálló életre kelt és bonyodalmat okoz odabent. De elhesegettem a gondolatot gyorsan, mert bizony én nem fogom még egyszer kés alá feküdni, laparról meg hallani sem akarok. Nincs nekem semmi bajom, már menszi görcseim se szoktak lenni...
Szóval gyorsan témát is váltottunk, és elkezdtünk időpontokról beszélgetni.
Következő tb-s időpont még viccnek is rossz
Összeszedhetnék magukat a politikusok a parlamentbe, mert ez abnormális, jövő évre van már csak államilag támogatott időpont. Nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek,
Szóval fel lettünk írva, de gyorsan közöltem hogy én most azonnal szeretnék akcióssal kezdeni.

Majdnem sikerült is amit szerettem volna :) indulhat a projekt, csak előtte szeretné ha szednék egy kis fogamzásgátlót.
Szóval jövőhéttől kezdem a Marvelont és ultra rövid protokollal megyünk tovább. Várhatóan április közepe, vége felé lesz izgalmasabb a történetem.
Egyébként a konzi nagyon klassz volt, rengeteg kérdésre választ kaptam, jó döntés volt átjönni hozzá.
Kiderült hogy picit el lett baltázva az utolsó stimum, azért lett ez a rémes eredmény.
Ha minden jól megy, fogok szúrni clexane-t is :)
A vitaminok terén megint nagy dilemmába vagyunk. Felkészültem, és tudtam hogy be fogja K promózni a Profertilt meg a Fertilovitot, mindenkinek ajánlgatja. Majd meglátjuk, de nem hiszem hogy befektetünk. G-nél úgy se segít semmi, meg ugye még van az Angliai csodabogyóból is. 
Magamra meg nem akarok annyit költeni, egy vagyon a fertilovit és nem nagy szám az összetevője, na majd kigondoljuk.
A sportról annyit mondott, hogy mindenképp érdemes, stimu alatt is, szóval nyomatom majd az avivát, zumbát, squasht is ezerrel :)
Jó lenne 2 kg-t még addig ledobni. Fel van adva a lecke. Szóval ennyi történt nyomokban :)

2016. március 7., hétfő

A ládika

Nemrégiben beújítottam egy vitaminos dobozkára. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy vén trotty lennék, annyi mindennel tömjük magunkat, piros bogyó, sárga bogyó, kerek és szögletes  :) de már követhetetlen volt hogy ki mit vett be.
Szóval jött egy kis rendszer a mindennapokba, klassz találmány egyébként.
Ma ismét feltöltöttem a kis rekeszeket :)


2016. március 2., szerda

Homocisztein és FT4

Tegnap vérvételre adtam a fejem ismét. Jelezték hogy K doki fog kérni homocisztein szintet (milyen jól teszi), így hát elmentem reggel, mert a weblap szerint 1 hét mire elkészül.
Legnagyobb meglepetésemre nem telt el 9 egész óra és már tegnap este jött is az email.




Arra számítottam hogy lesz egy *-om, de az MTHFR heterozigótaságom miatt az volt a tipp, hogy a homocisztein lesz túl magas. Nagyon örülök hogy az rendben van, úgy látszik a folát megteszi hatását.
Viszont az FT4-et nem igazán értettem mitől ilyen magas. Szedem az L-thyroxint rendesen, tényleg nagyon ritkán felejtem el bevenni. A régi pm-es leletemen ugyan a referencia tatromány 25-ig tart, abba még beleférnék, de az ittenibe nem.
Közben reggel megvilágosodtam :)
hosszas utánaolvasgatás során botlottam egy cikkbe, mi szerint a vv napján nem tanácsos bevenni a pm bogyót, mert bizony 9 órán át megemeli az FT4 szintet. Hát szuper :D miket meg nem tud az ember....gondolom csinálhatom meg újra...

2016. február 29., hétfő

Még mindig itthon betegen

Ma végre egy hét után kimozdultam itthonról, eljött a várva várt tabló fotózás ideje. Kő kemény 5 napig voltam lázas, de még nem vagyok formában most sem.  Reggel a fodrászomnál nyitottam, hát ő sincs formában, mert kaptam egy puli stylet :D elég viccesen szárította be a hajam, ráadásul csúszás is volt, így épphogy odaértem megbeszélt helyre, nagy nehezem összekapartam az osztályomat és elindultunk a stúdióba.
 A nagy rohanásba természetesen elfelejtettem kisminkelni magam, vannak elképzeléseim milyen fejem lesz a képeken. A szemem csodaszép volt és beesett, a bőröm pedig olyan kis szürke, sápadtka, élettelen, de még mindig jobban néztem ki mint egy héttel korábban. Legalább már a lázam elmúlt.

Miután letudtuk a fotózást, gondoltam beszaladok a dokimhoz és elkérem a táppénzespapíromat is.
Lefagytam amikor beléptem a rendelőbe, minimum 20-an voltak előttem és ebből 19 kreolbőrű gyapotszedő volt, az az 1 pedig a hófehér kolleganőm :)
a város magasabb presztízsű környékén lakunk, de az orvosi rendelőhöz valamiért hozzácsapták a gettó lakóit is. Szóval ebben a fantasztikus miliőben kellett túlélnünk majdnem 2 óra várakozást. A kis bevándorlóink majdnem szétkapták a rendelőt, folyamatosan ment a balhé, hogy ki ki után következik, meddig van már bent stb... Persze mi jól eldumáltunk, de az a bűz és az a sok koszos ember. Rajtunk kívül egyébként senki sem volt beteg, legalábbis nem látszódott. Volt aki azért jött, mert lekéste a melós járatot és kellett neki igazolás, volt akinek a közmunkához kellett papír. Volt aki csak beszélgetni jött be.... fura lények ezek.
A dokinéni aranyos volt, meghallgatott és azt javasolta még ne menjek vissza dolgozni, nem tiszta a tüdőm. Szóval még 1 napot maradok. Nem szeretném ha lenne bármilyen szövődménye, és emiatt csúszna a lombik.
Jövőhéten már megyünk konzultációra K dokihoz :) annyira várom már.