Eljött a mi napunk, végre találkozhattunk újdonsült andrológusunkkal. Cirka 230 km-t utaztunk ma, de nyugodt szívvel távoztunk tőle.
Roppant szimpatikus volt a doki, egy korombeli srácot kell elképzelni, aki iszonyatosan közvetlen, jópofa és szerintem szakmailag is kiváló.
G-vel egyáltalán nem éreztük magunkat kellemetlenül, sem feszélyezve.
Előadtuk neki az elmúlt 1 év történését részletesen, lépésről lépésre. Kb 1 órát beszélgettünk, menet közbe kiküldtek a srácok, mert gumikesztyűs tapogatós vizsgálat következett :)
Hazafelé már a kocsiban mesélte G, hogy a bal heréje picit kisebb mint a jobb. Erről egyből mindkettőnknek a Fürgerókalábak ismert slágere jutott eszünkbe :)
Na de viccet félretéve, jól sikerült a beszélgetés. A netes vitaminom nagyon tetszett a dokinak, azt mondta szuper ár érték arány, szedjük nyugodtan. Látványos javulás viszont valószínű sosem lesz a bogyóktól, szerezhetünk akármit, százezreket is költhetünk rá, ha eddig nem javult, ezután sem fog. Valószínű még magzati korban történhetett valami, amikor a drágám golyói leszálltak, de ezen úgy sem lehet változtatni. Műteni nem érdemes, hisz lehet nincs is mit, szerencsések vagyunk hogy ilyen jó minőségűek a spermiumok, csak sajnos kevesen vannak, de azok kiválóak. Szóval örüljünk annak amink van, és türelem,sikerülni fog, igaz lombikkal, de nincs akadálya.
Beszélt még egy genetikai vizsgálatról, az y kromoszóma mikrodelécióról. Elég drága vizsgálat, ha itt lenne a gond, akkor okozhatja ez is, viszont fölösleges egyenlőre megcsináltatni, mert ha itt a gond,akkor is csak a lombik marad. Max ha fiúnk lesz,az örökölheti.
Szóval türelmesen várunk, várjuk a márciust.
2016. január 13., szerda
2016. január 12., kedd
Az elmúlt hónap történése
Régóta nem jelentkeztem, ami eddig történt
G-t elküldtem hormonvizsgálatra megint, mert ez nem járja hogy folyton csak engem szurkálnak.
A méhpempő úgy látszik megtette a hatását, mert a korábbi 9,9-es tesztoszteron most 14 lett, szóval jippijáááéééé
Viszont a prolaktin szintjére *-ot kapott, nagyon magas lett, remélem csak a hétvégi ügyelet és az általa okozott stressz váltotta ki nála. Meglátjuk mit mond a doki szerdán.
Közben vitaminokba fektettem, rendeltem Myo inositolt, lelkesen iszogatom minden nap, illetve beszereztem végre folátot is magamnak, az MTHFR heterozigótás majré miatt.
G-nek is rendeltünk vitamint, Angliából hozta a futár. Nem voltam itthon, ez a dilis pasi meg feldobta az erkélyre a csomagot mert nem fért be a postaládába :)
szóval jó a cucc, nem olyan drága mint a profertil, Wellman Reproduction and Fertility conception a neve. Itt vannak az összetevői:

Nutritional Information | Average per tablet | % EC NRV* |
---|---|---|
Peruvian Maca Extract | 250 mg | -- |
Lycopene Extract | 1.5 mg | -- |
Pine Bark Extract | 30 mg | -- |
Octacosanol | 3 mg | -- |
Inositol | 40 mg | -- |
L-Glutathione | 2.5 mg | -- |
L-Arginine | 10 mg | -- |
Siberian Ginseng Extract | 30 mg | -- |
Co-enzyme Q10 | 2 mg | -- |
L-Carnitine Tartrate | 50 mg | -- |
Citrus Bioflavonoids | 10 mg | -- |
Vitamin A (2500 IU) | 750 μg RE | 94 |
Vitamin D (as D3 600 IU) | 15 μg | 300 |
Vitamin E | 30 mg α-TE | 250 |
Vitamin C | 90 mg | 113 |
Thiamin (Vitamin B1) | 12 mg | 1091 |
Riboflavin (Vitamin B2) | 5 mg | 357 |
Niacin (Vitamin B3) | 18 mg NE | 113 |
Vitamin B6 | 10 mg | 714 |
Folic Acid | 400 μg | 200 |
Vitamin B12 | 75 μg | 3000 |
Biotin | 150 μg | 300 |
Pantothenic Acid | 10 mg | 167 |
Magnesium | 60 mg | 16 |
Iron | 6 mg | 43 |
Zinc | 15 mg | 150 |
Copper | 1000 μg | 100 |
Manganese | 0.5 mg | 25 |
Selenium | 150 μg | 273 |
Chromium | 50 μg | 125 |
Hétvégén voltam Aviva tanfolyamon is, amitől nem voltam elájulva. Tele volt klimaxos nőkkel :D
a gyakorlatokat eddig is ismertem, csak én könyvből sajátítottam el, azt kell mondjam elég ügyesen, mert szinte mindegyiket ugyanúgy csináltam eddig is.
Heti 2-3x fogom csinálni egészen a leszívásig, kíváncsi vagyok segít-e majd.
Mellette még járok zumbázni meg squasholni is,de a mérlegen ez még nem látszik, pedig 2 hete odafigyelek mit eszek. Na de majd eljön az én időm is reméljük :)
2016. január 1., péntek
Stimulációs napló
Mindkét lombik stimulációmról részletes naplót vezettem, mikor mit adtam be, mit és mennyit szúrtam, mit látott a doki.
Nem bántam meg hogy ilyen kis precíz voltam, mert a hónapok során elfelejti az ember lánya hogy hogy is volt, és a következő alkalommal nagyon jó visszanézni, összehasonlítani, számolgatni a napokat, hogy mire számítsunk.

Címkék:
beültetés,
cetrotide,
duphaston,
embriók,
fagyasztott embrió,
Gonal,
lombik,
Medrol,
Prolutex,
punkció,
stimuláció,
stimulációs napló,
suprefact,
tüszők
2015. december 13., vasárnap
Megjött a Miku
Ma nagyon rosszul indult a napom. Már az nem tetszett, hogy szombat van és dolgozni kell menni.
Hajnalban kipattant a szemem, éreztem hogy megjött a Mikulás, de most már ténylegesen. Igazából örültem neki, mert el kell engednem a két kis picúrt.
Jeles nap volt a mai,G most fogja először megkóstolni a méhpempőt :) tegnap kihozta a futár és már alig vártam hogy tesztelés alá vegyük. Én ma "sajnos" kihagyom, hisz menszi alatt nem ajánlott fogyasztani. Szóval alig vártam hogy a férjecském a 40 perces trónolása után a nyelve alá helyezze ezt a fincsi kis elixírt. Már majdnem elkéstem a melóból, mikor végre G lenyelte a pempőt. Háááááááááááááááát, az arcából és a hangokból ítélve, nem vagyok benne biztos, hogy én ezt szedni akarom :D inkább a szurikat választom :)
Sikeresen össze is vesztünk , úgy hogy morcosan távoztam a munkahelyemre...
Napközben megtörtént a békéltető sms, gondoltam meglepem a szerelmemet egy fincsi vacsival, cserébe ezt kaptam az én lovagomtól <3
Este kibuszoztunk a kedvenc kajáldánkba, ettünk fincsi hamburgert, ittam VBK-t ( amit kb. 12 éve fogyasztottam utoljára) majd elsétáltunk a karácsonyi vásárba. Szuper forralt borban gazdag este volt, a végén megkoronázva egy romantikus esti sétával. Azt hiszem erre most nagy szükségem volt :)
2015. december 11., péntek
ET+11
Ma már nem szúrtam semmit, hisz elfogyott a Prolutex szuri is. Menszi még a kanyarba sincs,csak barnázás...
Túltettem magam rajta, ez a beültetés nem sikerült, a két kis gombóckám nem akart velünk maradni.
A munkahelyemen ma mondták hogy váltsak dokit, intézetet, mert ez így nem jó....
Már többször felmerült itthon ez a téma, de mivel márciusra kaptunk tb-s időpontot, így elvetettük.
Ma újra bogarat ültettek a fülembe, úgy hogy erőt vettem magamon és felhívtam az intézetet.
A legfelkapottabb dokihoz sikerült kisírnom egy időpontot, K-hoz :)
nagyon hosszú a várólista nála, de úgy fest március elején megejtjük az első konzultációnkat.
Addig pihenünk kicsit, mert sok volt ez így. Az elmúlt 6 ciklusban 4 beültetésem volt és 2 stimulációm, kell egy kis regenerálódás.

2015. december 9., szerda
ET+9
Ma is nyomattam a szurit, korán reggel adtam be, elkerülve a várható barnázást.
Természetesen nem úsztam meg, 1 csepp kijött...de rendes menszinek még nyoma sincs.
Reggel 7-re mentünk G-vel a CentrumLabba, meggyőztem hogy hormonsorra van szüksége :)
és minél előbb csináltassuk meg, hisz az óra ketyeg. Egy picit jól esett a lelkemnek, amikor láttam, a fiatal asszisztens lány beledöfi a tűt az én drága férjem karjába. Végre ő is kiveszi a részét egy kicsit. Ma estére elkészül az eredmény, izgatottan várjuk.
Aztán időpontot is szeretnék kérni egy andrológustól, már kinyomoztam hogy Miskolcra fogunk menni, ugyan nincs közel, de felénk nem túl nagy a választék ilyen pasi dokikból.
ET+8 avagy a nagy pofára esés
Reggel a szokásos időbe mentem dolgozni, már éreztem az órán hogy valami nem oké odalent.
Úristen, meg fog jönni.... Tuti megjött....tisztára olyan érzésem volt. Már csak arra koncentráltam hogy csengessenek ki, mert akkor futás a wc-be.
Végre ütött az órám, 9:25. Sprintelés a mosdóba.... Annyira tudtam, volt egy kis barna maszat.
Babonából nem tettem be tisztaságit reggel, megbeszéltük G-vel, hogy ma nem állít be Vérnéni.
Szerencsére volt egy lyukasórám, így gyorsan döntöttem. El kell menni vv-re, azonnal.
Hisz volt 2 haloványka reménysugaram, már megint fals tesztek áldozata lettem volna?
Be a kocsiba, irány a helyi kórház. Jól megvárattak a centrumlab előtt, de szerencsém volt, mert a kedvenc fiatal ápolónőm volt az ügyeletes így nem kellett átmenni a másik épületbe a vv-re, megcsinálta nekem ott helyben.
Gondoltam, ha már itt vagyok, nézettetek TSH-t és progeszteront is a hcg mellé. Estére lesz eredmény, e-mailbe küldik majd.
A vv után sprinteltem haza, gondoltam beadom korábban a prolutex szurit, hátha az majd visszatartja a kezdődő menszimet, úgy hogy hazarobogtam. Nem is gondolnám hogy ennyi minden belefér 45 percbe, de még egy tesztet is volt időm csinálni, ami hasonlóan haloványka volt mint a hajnali.
Estére megjött a végítélet. Azt gondoltam hogy nem lesz sok a hcg ilyen haloványka teszttel, olyan 5 körüli volt a tippem. Ehhez képest már megint kopp. HCG < 1 (vagyis nulla)
Hogy a csudába? Akkor mi van a teszten? El tuti nem áztattam, mert ez csepegtetős, 4 ill. 6 csepp ment rá, szigorúan. Lehet hogy kiszáradt, de az utóbbi kettőt 10 percen belül már látni lehetett.
Ki érti ezt....
próbálom feldolgozni, persze még nem adjuk fel, hátha csoda történik velünk. 2 adag szurim van még. Az egyiket perceken belül beadom. Ha péntek reggelig nincs menszi, akkor újra tesztelek.
Viszont az nem fér a fejembe, hogy hogy a csudába lett a progi szintem ilyen alacsony. 14????
35 ezer ft-ot hagytam ott a patikában a duphastonra és a prolutexre. Nem szívódna fel rendesen??
De hát injekció... a szövetek közé megy.
Egyszer úgy szeretnék leülni és beszélgetni egy meddőségi specialistával aki meghallgat és válaszol a kérdéseimre, mert tényleg érdekel. Hogy a francba ilyen alacsony ez az érték. A ref. határon kívül volt. Kíváncsiságból előkerestem életem első hormonsorát, amikor még azt se tudtuk hogy lombikunk lesz és 69 volt a progi szintem, spontán.
Gondolom itt a szervezet nem termel semmit se magától, de hogy ennyire nem lehet pótolni kívülről, azt nem is sejtettem. Gyanús volt hogy nem fáj a cickóm, valószínű ettől volt.
Sz doki tuti azzal jön majd, hogy én erőltettem a szurit, ha az utrót szedem akkor biztos magasabb. De most legalább megúsztam igazi barnázás nélkül. Nem való nekem ez a stimuláció utáni beültetés :(
Ma megyünk G-nek hormonokat nézni, hátha ott van valami gixer.

2015. december 8., kedd
ET+8 hajnala
4:35-kor kibújtam G mellől, mint akit kirobbantottak és rohantam le a fürdőszobába.
Szerencsére nem jött meg a Miku :)
Lázmérő be a számba, közben pisilés ezerrel a kis pohárkámba.
Mai hőm 37,2 úgy néz ki, tartottam a szintet

Persze tudom hogy a progeszteron megkönnyíti a helyzetemet, de korábbi tapasztalataim alapján igen is csökkent a hő sikertelen beültetés után.
Csináltam reggel is tesztet,vesztemre folyton más fajtával próbálkozok, mint ha ezen is lenne valami haloványka reménysugár.
Persze nem élem bele magam még semmibe. Tudom hogy ilyenkor nem mindenkinek ugrik le a 2. csík a papírról. Szóval várok várok és várok :)
2015. december 7., hétfő
Még mindig ET+7
Nem bírtam a kis popómon megülni :)
hazaszaladtam dél körül beadni a szurit, mert volt 2 lyukasom.
Nem igazán akarok a suliba szurizni, elég macerás dolog, no meg nem hiányzik hogy lebukjak.
Szóval nem bírtam ellenállni a nagy kupac tesztnek és irtóra kellett pisilni is.
Gondoltam letesztelem az egyik kazettásat is, még a múltkori FET-ből maradt meg.
Nos, íme az eredmény:

Nem tudom hogy ezt vehetem-e extra halvány reménysugárnak, vagy inkább valami elmosódott száradási csíknak. Sikerült kivakuznom a világot is :D
Este csináltam még egy tesztet, ami a legérzékenyebb csúcsszuper kategória (6 nappal a nem várt előtt képes kimutatni)
Na erről a 6 napról annyit, hogy ez az én esetembe a beülti másnapja lenne, ET+1. Szóval belelóg a bilibe a kezük a PR-osoknak.
Ez a méregdrága teszt full negatív lett.
Szóval most várunk :)
holnap reggel folytatás...
ET+7
Pont ma egy hete kaptam vissza a picurkáimat. Hosszú 7 napon vagyunk túl. A drágáimmal voltam bent dolgozni, lépcsőztem orrba-szájba.... Hétvégén elmentünk az Árkádba a kedves szüleimmel, karácsonyi bevásárlásra. Utóbbi cseppet megviselt, a sok boltból ki-be rohangálás, tömegnyomor a négyzeten. A hasam enyhén görcsölgetett, nem tudtam örüljek mert épp most fúrják be magukat a kis drágáim, vagy ez már a közelgő menszit jelöli.
A hétvégén sajnos kijött egy pattanás is a homlokomon, szóval rossz ómen, sőt még a hőm is csökkent 2 tizedet (igaz idegen helyen, kölcsön lázmérővel)
Szóval reggel jött a figyelmeztető email, hogy menstruációm közeledik, holnap van a nem várt napja. Tegnap teszteltem, hómező, ma reggel csináltam kettőt is, mintha az egyiken lenne valami, de inkább könyveljük el hófehérnek. Ennél bizony már voltak sokkal erősebb tesztjeim is és akkor se volt hcg :)
szóval türelmesen várok, hátha elkerül minket Vérnéni és becsíkosodik az a teszt holnapra.
Mindenesetre jól jel, hogy az 1. stimulációm után ilyenkor már jócskán barna trutyi folyt belőlem,most meg makulátlan a tisztasági. Menszinek nyoma sincs
http://www.ciklus.hu/images/diagramok/559d6c9c0ddabb2dc13d03eba66fca88_151112_151207_1449446400_.png

2015. december 2., szerda
Túl lehet adagolni a progeszteront?
Ma elemezgettük anyával a progipótlókat...
Kétfélét szedek, egyszer Duphastont 3x1-et (10 mg)
valamint Prolutex szurit, napi 1x (25 mg)
Na már most ha ezt szummázom, akkor ez csak 55 mg-nyi progeszteron pótlás naponta.
Feltételezem ilyenkor a szervezetem magától nem termel semmit.
Ehhez képest a nyári stimus ciklusomba napi 3x2 Utrogestant toltam (100 mg), ami összesen 600 mg-ot tesz ki naponta, és így is beülti után 5 nappal barnázni kezdtem. Nem igazán értem, elképzelhető hogy nem tud felszívódni a hüvelykúp? Vagy mástól volt a barnázás?
Na most a biztonság kedvéért tutira megyek. Felfedeztem itthon még egy doboz bontatlan utrót, szóval most bevetem azt is :) ha már lúd, legyen kövér.

2015. december 1., kedd
Nincs fagyibaba
Sajnos rossz hírt kaptam a biológustól, nem sikerült egyet sem lefagyasztani.
Állítólag nem fejlődtek szépen az embrióink. Sejtettem már, így nem ért meglepetésként.
Most minden bizalmam a két kis tökmagban van. Remélem jól érzik magukat a pocimban <3

A beültetés
Reggel kicsit a szokottnál később indultunk el, mert két helyen is baleset volt a 3-ason, ezért gondoltam összekötjük a kellemest a hasznossal. A körgyűrűn mentünk és útba ejtettük a Budaörsi Bevásárlóközpontot. Délig anya-lánya shoppingolás volt, aztán irány fel a hegyre.
Még a kocsiba gyorsan beadtam az aznapi Prolutex szurimat és irány a bogyókáimért :)
A recepción kiperkáltuk a 150 ezer ft-ot, mert ez egy akciós csomag volt, de nem a Cyber Monday miatt volt ilyen olcsó.
Nem kellett sokat várni, már mehettem is Sz dokihoz. Azt hittem lefordulok a székről, mikor mondta hogy lett 5 embriónk. Micsodaaaa???? Öt???? De hát szombaton csak négyen voltak.
Most nem volt ultrahang, a műtőre tartogatta. Megkérdezte hogy vagyok, és majd a petefészkeimtől teszi függővé hogy 1 vagy 2.
Átsuhantunk a másik épületbe anyával, de azért közben szokás szerint lefotóztam a kartonomat.
A helyzet a következő:
Mindenki azt mondta, hogy a második stimu sokkal jobb lesz, hisz tudjuk hogy reagál a szervezetem. Ehhez képest igen csak el lett cseszve az elsőhöz képest. Nem tudom miért kell változtatni a gyógyszer adagon, ha valami tökéletes. Szóval 9 petesejtből 2 totál éretlen volt (GV) gondolom még nem nőttem meg akkorára amekkorára kellett volna. Az MI besorolásra nem jöttem még rá hogy mi lehet. A lényeg hogy 4 olyan embrió lett, ami normálisnak tűnik, mind morfológiailag, mind az osztódást tekintve. Ebből 2-en voltak a beültetés napján akik elérték a blasztociszta állapotot, őket kaptam vissza. A többiek lustulnak még :) Ma kell telefonálni, hogy lehet-e egyáltalán őket fagyasztani.
A beültetés nyugisan zajlott, megint rengetegen voltak. A méhnyálkahártyám 12 mm, ami egyenesen szuper vastag. Remélem megkapaszkodnak odabent a picikék.
A doki csak annyit kért, hogy igyak sokat, egyek sok fehérjét és szedjem a magnéziumot is.
Nem fogok felmenni vv-re, max itthon :) tesztelni viszont tuti fogok.
Izgis hét következik.

2015. november 28., szombat
Meg vannak még mind a négyen
Ma 9-kor kellett telefonálni hogy hogy vannak a picurkáink.
Hosszú napunk volt, reggel jött a kőműves, egy falatnyi felületet kellett leburkolnia, mert cserépkályhát fogunk építeni hamarosan. Ha meg lesznek a lurkók, nehogy fázzanak. Nagyon macerás mindig lemenni a pincébe begyújtani és így tovább tart majd a meleg is.
Ilyesmi az elképzelés:

Végre elmúlt 9 és mehettem telefonálni, meg van mind a 4 kis cukorfalatunk. 6-8 sejtesek per pillanat, hétfőn dél körül várnak minket és nekifutunk a 4. beültetésünknek.
Szalagavató
Ma van az osztályom szalagavatója, 2 óra szenvedés a színpadon...
Természetesen mentem dolgozni, hisz nem akarok végig itthon lustulni.
A hasam rettenetesen fáj, érzem rajta az aprócska kis sebeket és a csütörtöki szuri után durván felpúposodott a bőröm.
Nincs még ruhám :( annyira nem foglalkoztatott a gondolat hogy Örömanya vagyok, mert csak a saját kis picurkáimra tudok gondolni.
Lyukas órám kiszöktem rucit venni az egyik kedves kolleganőmmel <3 lerendeztük fél óra alatt, vagy 10 félét felpróbáltam, és egy szolíd fekete ruci mellett döntöttünk (ami lehet dögös is a csipke és a bőrberakás miatt)
Suli után gyorsan sprinteltem haza hogy beadjam a mai adag Prolutexet, remélhetőleg már ügyesebben. Bízok benne hogy nem készülök ki, mert estére már ráncba kell szedni magamat.
Már rutinosan mindenre odafigyeltem, légtelenítés is volt. Nagyobb lendülettel szúrtam be a tűt és már tudtam hogy erősen kell nyomni. SIKERÜLT :) annyira boldog voltam, ezúttal megúsztam 1 szúrásból és nem is volt vészes, szerencsére még a helye sem fájt.
Utána rohanás a fodrászomhoz plusz még egy kis bevásárlás az esti vendégvárásra.
A szalagavató szerencsésen lement, pokoli volt végigszenvedni a műsort a színpadon állva. A tűsarkúm kikészített, már nem éreztem a lábam, a reflektor végig a szemünkbe tűzött, iszonyú forróság volt odafent (bár lehet csak a progeszteron dolgozott) Az osztályom tündéri volt, nem bőgtek le a közönség előtt, nagyon izgultak a drágák.11-ig tartott a buli, alig vártam hogy hazaérjek.

2015. november 27., péntek
Nyomatom a szurikat
Elmentem a patikába kiváltani a Prolutexet amit G megrendelt, hááááát cseppet drágább volt mint amire számítottam, több mint 26 ezret hagytam ott. Gondoltam a kocsiba beülvén lecsekkolom mi is került ennyibe. Mikor kinyitottam a dobozt, azt hittem dobok egy hátast. 2x7 üvegcse és megint nem adtak hozzá se fecskendőt, se tűket. Kiakadtam, hogy lehet ennyire sóher egy gyógyszergyártó cég...Visszamentem beszerezni amit még kellett, sajnos nem volt csak 1-el vastagabb beszúró tű :(
Hazaérvén felkészítettem magam lelkileg az elkövetkezendő 2 hét szurkálódásaira és gondoltam essünk túl rajta.
Csináltam már hasonlót ezért el se olvastam a betegtájékoztatót, durr belecsaptam a műveletbe. Felszívtam, tűcsere és már is magamba böktem a túlméretes tűt. De nem akart bemenni a bőröm alá, hiába nyomtam a fecskendőt. Kihúztam és akkor esett le,hogy elfelejtettem légteleníteni.
Gyorsan kinyomtam a levegőt és próbálkoztam a másik oldalon, megint nem ment be. Harmadik próbálkozásra bement, csak a cucc nem indult meg. Negyedikre összekaptam minden erőmet, már a sírás kerülgetett, de bedöftem és amilyen erősen tudtam, benyomtam a dugattyút. Perceknek tűnt mire az 1 ml-t be tudtam fecskendezni annyira lassan ment.
Akarom én ezt 2 hétig csinálni? A hasam tiszta lyuk és vérzett is több helyen. Teljesen ki voltam, még meg is könnyeztem picit. Mit csinálok rosszul? Lehet el kellene menni egy védőnőhöz, de arra rámenne egy fél nap. Csak meg tudom ezt oldani, bele kell jönnöm.

2015. november 26., csütörtök
4 pici embrió
Ma kellett hívnom az Intézetet, hogy a 9 kis sejtecskémből hányan estek szerelembe. Sajnos csak 4-en vannak. Picit többre számítottam, hisz az elsőnél rekord mennyiségű embriónk lett. Nem vagyok elkeseredve, nagyon örülök ennek is, hisz tudom másnak még ennyi se jut. Most már csak abban bízok hogy túlélik a hetet. Szombaton kell ismét csörögni hogy jól bírják-e a tápoldatot :)
Már alig várom hogy beköltözzenek <3
Már alig várom hogy beköltözzenek <3
2015. november 25., szerda
Ezt is túléltük, punkció kipipálva
Korán indultunk fel BP-re, jöttek az ősök értünk és együtt kocsikáztunk fel a hegyre. Rekordot döntött apukám, 2 óra 30 percre nőtt a menetidő.
9 petesejtem lett, amit nem is reméltem smile hangulatjel Főleg reggel, már szinte nem is fájt a hasam induláskor és pisilni is rendesen tudtam. Gondoltam biztos elpukkadt pár tüszőcske. De aztán az uh-n kiderült hogy meg van mindegyik smile hangulatjel Már a kiszáradás határán voltam mert nem lehetett se enni,se inni, de szerencsére rekordgyorsasággal végeztünk.
9:30ra volt időpontom, de már 9-kor behívott SZ az uh-ra. 10-kor már a műtőben feküdtem smile hangulatjel
az aneszteziológus is aranykezű volt, nem fájt semmi. Utána kaptam infúziót meg egy kis nospát a lötyömbe.Nagyon jót beszélgettünk a csajokkal és Emikével is, közben kekszet majszolgattunk, teát hörpöltünk, mind ezt egy fincsi meleg takaró alatt. Tiszta felüdülés volt ez a műtét, csak a branül ne lógott volna ki a kezemből :D
Délben meg már el is engedtek ,szerencsére szuper gyorsan pörgették a leszívásokat, 16 punkció volt ma, plusz egy csomó beültis lány.
A hazaút fájdalmas volt a sok kátyu miatt,tuti kiment már belőlem a fájdalomcsillapító és ezért volt ilyen vacak érzés.
A kocsiba vettem észre, hogy ez a dilidoki nem írta ki a Doxycyclinet....
Hihetetlen....és a legjobb hogy ezt a gyulladáscsökkentőt mától kellene szedni. Mondtam neki hogy Medrol maradt még múltkorról, azt ne írjon ki. Erre kiderült hogy arra kaptam receptet....fantasztikus...
Úgy hogy most elküldtem a férjem a háziorvoshoz, hogy szerezzen receptet Doxyra s.o.s. plusz marja már fel a táppénzes papírkámat, mert holnap mennék dolgozni. Szalagavató főpróba lesz :D
Prolutexet fogok még szúrni (csak meg ne bánjam), és mellé Duphastont kell szednem progipótló gyanánt smile hangulatjel
remélem ez a kombó már bejön heart hangulatjel
Holnapig meg pihizek amennyit csak tudok, mert vár a meló

2015. november 24., kedd
Ez komoly?????
Este már elég rosszul viseltem a tüszőnövesztgetés, elaludtam a tv előtt. 23:50-kor pittyegett a telóm, hogy meló van, jöhet az utolsó szuri. Szegény G is kihúzta velem az éjfélt, pedig ő megy reggel dolgozni.
Rutinosan felcsatlakoztattam a felszívótűt a fecskendőre, lefertőtlenítettem a kis üveg gumidugóját és felszívtam az 1 ml folyadékot. Tűcsere, jöhet a beszúrós tű. Kibontottam a csomagból és olyan kis rövidkének tűnt, elmosolyodtam, nem lesz itt gond, sima ügy. Mikor felhúztam a pólóm, G nagyon megijedt, brutál púpos volt a hasam :)
Na, essünk túl rajta, próbáltam beszúrni a baloldalamba a tűt..... Ilyen még nem volt, nem ment be.Persze kómás voltam,hisz most keltem, de nem bírtam magamba döfni, hiába próbáltam. Ráadásul volt egy roppanós hang, amikor a tű áttöri a bőrt. Vááááááá, nagyon rossz volt. Kihúztam a hegyét, már folyt is a vérem.
Próbálkozzunk akkor a másik oldalon. Már nagyobb erővel indultam neki, megint roppanó hang, még G is hallotta. Beledöftem elég erősen, ki kell bírni :( marhára fájt, de sikerült.
Nem tudom milyen márkájú volt ez a tű, de brutál vastag, hiába rövid, de nem úgy fúrja be magát a bőröm alá, mint a korábbiak. Komolyan, visszasírtam a Cetrotidet.

2015. november 23., hétfő
Leszívásra készen állunk
Ma voltunk anyával az intézetben, korán reggel indultunk, megint a szokásos dugó fogadott. Leparkoltam a kocsit és már sprinteltünk is be az épületbe, mert iszonyatosan kellett pisilnem. Alig tudtam menni, mert már annyira fájt. A recepciós hölgynek persze pont most volt szájmenése, épp hogy nem csurrant be valami, amikor kitöltve átadtam neki a papírköteget és spuri a wc-re. Mint egy prosztatabajos vénember, alig csordogált valami és irtó sokáig tartott.....
Mondanom se kell, rettenően feszült már a petefészkem. Szerencsére nem kellett sokat várni, hipp hopp felhívtak az ultrahangra.
Ugyan az a fiatal asszisztensnő kísért fel, aki pénteken, és megint jót beszélgettünk. Mikor megjött Sz doki, már tárt karokkal, akarom mondani lábakkal vártam :)
Nem nagyon tudtam megjegyezni, de próbáltam figyelni a tüszőcskéimre. Jobb oldalon 2 nagy volt (17 és 18 mm-es talán) a bal oldalamon pedig vagy 5-6 db. Volt köztük 20 mm-es is, és több 16-18 mm-es. A többi picurka, azokból nem hinném hogy lesz valami, de állítólag megint van sok-sok apró.
Úgy veszem észre a vedelés megtette hatását, mert majdnem napi 3 mm-t nőttek péntek óta a tüszők.
Ezt követően felkaptam a ruhámat és már is suhantam az irodába konzultálni a továbbiakról.
Gonal-f-et már nem kell többet szúrni, viszont s.o.s. be kell adnom egy cetrotide-t, illetve ma éjfélkor a Suprefactot.
Többszöri töprengést okozott már nekem ez a gyógyszer, a tájékoztatóban a következő szerepel:
A Suprefact injekciót a prosztatadaganat kezelésére használják, amit a tesztoszteron (férfi nemi hormon) szintjének csökkentésével ér el. Kizárólag azon férfiak esetében használható, akiknek a daganata hormonfüggő.
wtf?
Szóval ébresztő beállítva éjfélre
Szerdán 9:30-kor punkció, már nagyon várom hogy túl legyek rajta, mert kezdek vacakul lenni,
A beszélgetés nem sült el valami jól. Embrio gluet nem fogok kapni,gőzöm sincs van-e értelme, lehet csak placebó hatással bír, no mindegy, lapoztam, meg mondta Sz, nem kapok és kész.
Rákérdeztem arra is, hogy mi lenne ha most 3 naposan kapnám vissza az embriókat és nem vinnék el 5 napig, hisz legutóbb nem jött be. Na mikor a doki ránézett a naptárra és látta hogy így pont szombatra esne a beülti, elhesegette a gondolatot is a fejemből.... megint koppantam egy nagyot.
Utolsó próbálkozásként, előhozakodtam a legelső lombikommal, ahol is ET+5-nél már javában barnáztam. Miközben próbáltam felderíteni ennek okát, ismét le lettem PCOS-ozva, egyszerű, kenjünk mindent erre a betegségre, igaz tudtommal havi 1 db tüsző nem ezt tükrözi.
Szóval kiböktem amit akartam :) biztos a progi nem szívódott fel jól, mi lenne ha nem utrót kapnék, hanem progeszteron szurit. Imáim meghallgattattak, egy kis fintort követően felírta magának, hogy progi szurit fog majd adni, juhééééééé
Bánom is én, bököm magam naponta,csak sikerüljön már végre az a fránya pozi teszt

Ez után kiváltottam a szurikat, majd anyával nyakunkba vettük a várost. Karácsonyi elő shoppingolás ....
A Mammut wc-jébe kezdtünk egy jó kis cetrotide-al :) fantasztikus élmény volt és végre nem szúrtam el a légtelenítést.
A nap egyébként kínlódás volt, nem vettünk semmit és végig a hányinger, hasfeszülés kerülgetett és hőhullámok gyötörtek. Szerencsére kora délután már a kis ágyikómba pihizhettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)